Úgy állunk, hogy ebből a fonalból el is használtam egy gombóccal, és ebből lett a képen látható hosszúságú darab. Rövid. Úgy 30 cm, ránézésre. Van ugyan még egy gombolyagom, de akkor is elég rövidke egy sálhoz.
Nem tudom, mi legyen.
1. veszek még hozzá 2-t ---ezt nem hiszem, mert nagyon megdrágítaná
2. csak egy nyak körül záródó izé lesz, mint pl. ez
3. sima barna fonallal fogom ügyesen kiegészíteni
Azt hiszem, a 3. pont lesz.
Az a baj, hogy ez a fajta fonal éppenséggel azok közül való, ahol a széthúzott szál egész keskeny. Emiatt a kész kötés nem lesz olyan szellős, igazán könnyed, mint amilyet én kigondoltam. Ennek a rövid példánynak meglehetős súlya van, tehát nem igazán tavaszi darab, inkább őszi-téli. Szóval ha majd látok olyat nembrutáláron, ami szélesebb, akkor olyat veszek majd.
És akik belevágnának, itt a videó, amiről meg lehet tanulni könnyen az elkészítését:
1 megjegyzés:
Érdekes, köszönöm a tapasztalatokat és a bolt linkjét
Megjegyzés küldése