Aki olvasgat gasztroblogokat, biztosan találkozott a lemon curd valamilyen változatával. Régóta terveztem már kipróbálni, csak valami apropót kerestem hozzá. Ez most jött el: szülinapi tortát kellett sütnöm. Megkérdeztem a nagylányt, milyen tortát kér. Azt mondta, mindegy, csak ne csokitorta legyen. Felcsillant a szemem: Citromos jó lesz? Rábólintott.
Gyorsan feltúrtam a netet, az én verzióm így néz ki:
- 3 tojás
- 3 citrom
- 5 dkg vaj
- 10 dkg cukor
- 1 tk. kukoricakeményítő
Kicsavartam a citromok levét, egy kevés héjat is reszeltem bele (nem mertem sokat, mert bár lesikáltam a gyümölcsöket, mégse bio), hozzátettem a vajat meg a cukrot, ezeket lassú tűzön addig főztem, míg egybe nem olvadt. Kicsit lehúztam a tűzről, hogy hűljön, máskülönben forrón összekapná a tojásokat.
A tojásokat addig kicsit felvertem, belekevertem a keményítőt, és a langyos citromos vajhoz hozzáöntöttem. Lassú tűzön, folyamatosan kavargatva addig főztem, míg be nem sűrűsödött.Utána irány a hűtő.
Meg kell mondjam, iszonyatosan intenzív citrom íze lett, amit én imádok :) de gondoltam, jó lesz valamivel tompítani a tortában.
Szóval lett egy másik krém is, az elkészítés módja ugyanaz, az összetevők pedig:
- 3 tojás
- 1 dl tejszín
- 4-5 ek. kókuszreszelék
- 10 dkg cukor
- 5 dkg vaj
- 1 tk. kukoricakeményítő
A torta 2 emeletes, az alsó sima piskóta, a felső pedig kakaós.
Felvágás után majd még kaptok képet :)
Ja, tessék, zene is:
1 megjegyzés:
Nagyon jól hangzik , hogy ízlett lánynak?
Megjegyzés küldése