2012. március 18., vasárnap

A hét gondolata


Altair blogjában van egy kis közösségi gondolkodásra építő játék. Semmi díj, sorrend, dicsőség, csak játék.

Öncenzúra: Mit jelent számodra a blog nyilvánossága? Mit tartasz még bevállalhatónak, és mit tartasz magánügynek, aminek nincs helye a blogodon?

Na nézzük csak.
Volt nekem már blogom számos. Utánaszámoltam, le nem írom, mennyi, mert sokkoló. Kezdetben mind én-blogok voltak, volt, amelyik mindenféléről szólt, volt, amelyik a gyerekvárásról, a gyerekeimről... ez évekkel ezelőtt volt, amikor még boldog-boldogtalan nyíltan blogolt a legszemélyesebb dolgairól is.
Később ezek zártak, meghívásosak lettek, mert úgy éreztem, egy csomó dologról nem tudok nyíltan írni nagyközönség előtt, ma pedig már egyik sem elérhető senkinek (rajtam kívül, persze -időnként írok bele magamnak valamit, de ezek inkább csak jegyzettömbként, nem naplóként funkcionálnak).

Ma már csak tematikus blogokat írok, kreatívat, főzőset, szakmait -és elég kevés magánügyet viszek bele. Ebben állapodtam meg magammal. Fényképek a gyerekeimről még akadnak benne, hiszen rájuk sokat varrok, és így szoktam bemutatni, de azt hiszem, ennek is hamar vége lesz, nagyok már, nem biztos, hogy az anyjuk blogjában akarnak pózolni. Amúgy sok ismerősöm, rokonom talált már rá erre a blogra is :)

Ami hiányzik a régi blogos időkből -többször írtam már- az a sok-sok reagálás. Tényleg senkit nem hibáztatok ezért, hiszen magam is ritkán kommentelek egy ideje. De 3-4 éve még igazi közösségépítő volt egy-egy blog kommentelőinek rendszeres jelenléte. Persze mindenkinek hiányzik a visszacsatolás...

1 megjegyzés:

Babi néni írta...

Köszönöm, hogy játszol velem! :o)

És bizony-bizony! A régi jó kommentelős időszak nekem is hiányzik, bár én már csak a végét csíptem el sajnos. :o/